Az érem másik oldala

Mianmarban a repülőtérről egyenesen egy buddhista kolostorba – meditációs központba vezetett az utunk. Bárkit befogadnak, ételt és szállást adnak, cserébe nincsenek elvárások. Akár fetrenghetsz egész nap az ágyban, nekik az sem gond. Bár szerencsére nem nagyon voltak ilyen emberek. Ez azt is jelentette, hogy itt soha nem látott szegénységgel találkoztunk, korábban természeti katasztrófát túlélt gyerekekkel ismerkedtünk meg. Nagyjából tízezer ember élt a központban, illetve a környező falvakban. Mivel tényleg mindenkit befogadnak, így nagyon beteg embereket is láttunk. Reggeli közben egy táblára írt szöveget próbáltam kibogarászni. A táblán vezették a statisztikát, hogy hány súlyos beteget ápolnak. Csak kettőt tudtam elolvasni, ami TBC és HIV volt, illetve néhányan a kettő kombinációjával voltak fertőzöttek.

Szeméthegyek

Hatalmas volt a szemét. Normális szemétszállítás nincs, így nekik teljesen természetes az, hogy mindent eldobálnak az utcán. Elvétve találni néhány kukát, de mint megtudtuk, onnan egy FOLYÓBA rakják le a hulladékot.

image
Kis tanítványomnak ez az utcakép a természetes – az a szürkés fekete folyadék szintén minden utcában látható. Nem szeretnék belegondolni, milyen lehet ez az esős évszakban.

Egyrészt a szemét bűze, másrészt a korábban említett, jellegzetes ázsiai szárított hal szaga keveredett a levegőben, ami egy nagyon izgi, szavakkal nehezen leírható mianmari bukét hoz össze.

kontraszt
kontraszt

Betegeskedések

-“anya, ismét ne olvasd” rész következik –

Nem volt olyan ismerősünk Mianmarban, aki ne lett volna hosszabb-rövidebb ideig beteg. Az állapotokat tekintve ez természetesnek mondható. Az éttermekben a mellékhelyiség legtöbbször a konyhán keresztül érhető el. Az a szabály, hogyha WC-re mész, akkor a konyhában kizárólag egyetlen pontot bámulhatsz a földön, mert ha körülnézel, akkor félő, hogy nem fejezed be a vacsorádat. Az itt töltött egy hónap alatt Évivel napi váltásban betegeskedtünk. Volt, hogy lázasan feküdtem egy napot, krumpli hiányában chips-szel (hahaha) diétáztam. Igen, talán az volt a legnehezebb, hogy nem volt mivel diétázni. Egyszer amikor Évi volt éppen rosszul, eldöntöttem, hogy na majd én főzök neki krumplit. Ez a kis műveletem két teljes órába telt még úgy is, hogy két mianmari lány segített nekem, ugyanis egy woksütő és egy vízforraló segítségével kellett megoldanom a helyzetet. Arra is figyeni kell, hogy a szervezeted elszokik a korábban megszokott ételektől. Mindig azután voltam a legrosszabbul, amikor európai kaját ettünk. Ja és itt Ázsiában nagyon sok WC-ben élnek nagy zöld békák. Elég érdekes érzés úgy ráülni a budira, hogy nem tudod ki figyel alulról.

Így is mákerek vagyunk…

…mert a legveszélyesebb fenevad, amitől minden utazó retteg, még nem környékezett meg minket. Ezt az állatot szúnyognak hívják. Egyrészt ha elvakarod a sima csípést, az Ázsiában veszélyes lehet. A nagy meleg miatt könnyen elfertőződik a seb. Így járt egyik barátnőnk is, akinek meg kellett operálni a sebét, majd utána több hétig járt még kötözésre. Ezen kívül ezek az imádnivaló állatok olyan csodás betegségeket terjesztenek, mint a malária és a Dengue-láz. Tudjuk melyik szúnyogok a veszélyesek, melyik napszakban csípnek. Nyitva tartjuk a szemünket, amikor szükséges, fújjuk magunkat riasztóval. Ennél többet nem lehet tenni. Nagyon sok utazóval beszéltünk már, akik elkapták a betegséget. Az élményeik alapján már nem is tartok ezektől az állatoktól, bár tény, hogy nem lenne jó hetekre ágynak dőlni.

Hullámvasúton

Hihetetlen kettősséget éreztem ezen a helyen. Egyik pillanatban menekültem volna jó messzire, majd nem sokkal később ennek a teljes ellentétét éreztem. Egyszer úgy éreztem, hogy beszippant a hely, hogy könnyebb lenne csak becsukni a szemem, vagy gyorsan lelépni. Ezzel szemben ott volt az akarat, hogy segíteni akarok, csinálni kell, ezért (is) vagyok itt. Minden nap láthattam azt a sok lelkes, boldog arcot, akik várták, hogy menjek és tanítsam őket. És ez teljesen megváltoztatja az ember érzéseit. Szóval csak felültünk erre a hullámvasútra és próbáltuk közben a legjobb önmagunkat adni.

Ez az utazás nehezebbik oldala. Muszáj erről is beszélni, mert legalább annyira hozzá tartozik, mint azok a gyönyörű helyek, ahol járunk. Még ha néha nehéz is, soha nem cserélném el senkivel ezeket az élményeket sem. Bőven kárpótol a helyiek nyitottsága, kedvessége, illetve a saját határaimat is jobban megismerem.

image

Zárásként egy vicces kép arról, hogy a facebookos célzott hirdetések milyen csodákra képesek:

image