Ilyen érzés csomagként utazni

Az út Koh Lipe szigetről Koh Lantára igencsak kalandosra sikerült. A két sziget motorcsónakkal 3 óra távolságra lenne egymástól, de ez persze a legdrágább utazási mód lett volna. Így mi a sokkal olcsóbb, cserébe hosszabb verziót választottuk. Egy egész, mókával teli nap telt el az utazással.

Koh Lipén nincs hajóállomás, csak a tenger közepén egy mozgó terminál. Mivel oda a cuccokkal együtt nem lehet beteleportálni, ezért először fogni kellett egy hajótaxit, ami beszállított minket oda, ahonnan ténylegesen indult a hajónk. Ezt a részt könnyen kipipáltuk. A taxi után egy nagy motorcsónakra (speedboat) tereltek minket, amivel egy másfél órás száguldás várt ránk. Kb. negyvenen voltunk, mindenki kapott egy mentőmellényt és kezdődhetett is az ámokfutás. Néha akkorákat dobott rajtunk egy-egy hullám, hogy nem mindig voltam biztos benne, hogy megmaradunk. Iszonyatos hangzavar volt, a fejemet majdnem levitte a szél és a legtöbb ember kezében inhalátor volt, hogy legyen mit használni, ha rájuk törne a tengeri betegség. Ezt a részt szerencsére szintén hamar letudtuk. A szárazföldre érve betereltek minket egy utazási irodába, ahol szabályosan megbélyegeztek minket. Rányomtak egy címkét a vállunkra ‘Lanta’ felirattal, mintha csomagok lennénk. Igazából nem is voltunk messze ettől az állapottól. Itt még nagyon reménykedtünk, hogy rajtunk kívül vannak más ‘lantások’ is, mert akkor a busz közvetlenül a célállomásig vitt volna. Hát ez nem jött be. Kis várakozás után elindult ugyanis az “árja” kisbuszunk, nagyrészt a reptérre tartó emberekkel. Csak és kizárólag szőkék voltak a buszon. 🙂 Ezen a járműn zötykölődtünk legalább 3 órát. Egész elviselhető volt, csak az egyik német bácsi hisztizett folyamatosan, de őt aztán kidobtuk a reptéren. Egy újabb utazási irodába érkeztünk, ahol ismét vártunk kicsit, majd beszállítottak egy luxus kisbuszba, ahol csak ketten voltunk. Már éppen boldogan dicsértük a sofőrnek a busz állapotát, amikor közölte velünk, hogy igazából ezzel a járművel csak 5 percet utazunk.

a privát, luxus kisbuszban – rövid volt az öröm

Ezután következett csak a java. Átszálltunk egy igencsak megpakolt kisbuszba, azon belül is a csomagtartó részbe. Persze rendes üléseken ültünk, de sokszor tartanom kellett a csomagokat, hogy ne boruljanak rám. Rajtunk kívül csak helyiek voltak a buszon, na meg egy rakat egyéb tárgy, mint az később kiderült. Az út során kétszer kompra is szálltunk, mire végre bezötykölődtünk a szigetre. Koh Lanta viszont egy elég nagy sziget, aminek a másik végébe kellett eljutnunk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy körbejártuk az egész szigetet úgy, hogy 5 percenként valahol megálltunk. El nem tudtuk képzelni, mi kerül éppen elő a buszból az újabb megállóknál. Mikor már azt hittük, nincs több csomag, kihúzott a sofőr az ülések alól 3 autókereket. Majd egy dísztárcsát. És még egy csomó más tárgyat. Nagyjából 10 km-re lehettünk a célállomástól, amikor is közölte velünk, hogy minket nem visz tovább, ha nem perkálunk több pénzt. Hát, újra az utcán találtuk magunkat. Szerencsére jól sejtettük, hogy a sofőr csak blöffölt az árral. Sikerült egy hapival lealkudni a díjat, így egy dzsip platóján utazhattunk tovább. Koh Lantán ugyanis a legtöbben a terepjáró platójára két padot szerelnek hosszában és ezzel szállítják a turistákat.

Íme a beépített plató. Évi vállán megfigyelhető a kis kék ‘Lanta’ címkénk.

Így esett meg, hogy a ‘Lanta’ címkések egy napi zötykődés és sokféle jármű után végre megérkeztek a célállomásra. Hosszú, de vicces egy nap volt. (Írom ezt akkor, amikor egy sokkal hosszabb úton zötykölődünk Bangkok felé)

 

a nap lemenőben – mi még mindig úton